Mindig is szerettem az állatokat, és gyerekkoromtól fogva volt kutyusunk. Viszont igazán az életemben akkor történt óriási változás, mikor az EbÁrvaházba elmentem kutyát sétáltatni. Valahogyan mindig ódszkodtam az ilyesmitől, egy átlagos ember behunyja a szemét és nem gondol bele az élet ezen szomorú oldalába.

Az árva kutyusokat sokszor láttam mindenféle oldalon, de személyesen nem látogattam el soha egy menhelyre sem. Nem tudtam azt sem, hogy mit jelent felelősséget vállalni minden szinten egy kutyáért, és azt sem tudatosítottam magamban, hogy hogyan kell viselkedni egy kutyával. Nem elég vágyni rá, és aztán – szemet hunyni a gondozás felett, vagy egyszerűen néha megsimogatni és tovább menni, miközben ő a te érintésedre és szeretetedre vágyott volna. Ha kutyád van, mindened van, mert nagy kincs…

Az EbÁrvaházba először csak kutyát sétáltatni jártam, és rájöttem, hogy ez a hely a második otthonom, ez a hely az életem részévé vált, és teljesen megváltoztatta a gondolkodásom, az érzelmeim, a tenni akarásom, a felelősség érzetem, és most óriási hálát érzek a szívemben, hogy megváltozhatott az életem, és mára egy önkéntes csapattagnak mondhatom magam. Ide mindig jó szívvel megy az ember és elmondani sem lehet, hogy mit érzek, ha az ő szemükbe nézek… Látok minden érzelmet, és tudom megérinthetem őket, és nem csak fizikailag, de lelkileg is… Higgyétek el, csodás dologban van részünk az EbÁrvaházban. Köszönöm Bakos Anikónak, hogy megváltoztatta az életem…