Sajnáljuk Áfonya…
Nem is tudjuk hol kezdjük.. Áfika rettentő félénken és bizalmatlanul érkezett hozzánk a miskolci gyepmesteri telepről és ennek 1 éve. Idővel szépen megnyílt nekünk és a tavaszi karantén idő alatt jelentkezett egy család, hogy szeretnék örökbefogani. Voltunk náluk, elvittük Áfonyát is ismerkedni, minden nyomtatványt/kérdőívet kitöltöttek..majd eljött a költözés napja
Boldogok voltunk ..és másnap reggel a telefon, hogy visszahozzák
, mert nem tudnak vele mit csinálni, egész éjjel sírt, plusz a kennel rácsai közé beszorította fejét és többször ki kellett menni hozzá az éjszaka folyamán segíteni rajta.
Így újra a kennelsorainkon köszöntöttük Áfonyát és megígértük neki, hogy a leendő gazdi jelöltek közül jobban szűrűnk.
A karantén végén jelentkezett egy masik család, gyerkőccel és már volt egy kutyusuk, akivel Áfika jól kijött, itt is kitöltettünk mindent, látogatások is meg voltak, összeismertettük a család kutyájával. Minden klappolt. Elmondtuk, hogy ő nagyon érzékeny, félős leányzó, neki sok idő és türelem kell, hogy megnyíljon. Hozzátettük, hogyha elakadnak Áfonyával jelentkezzenek és segítünk. Megértették és 4 hónap gazdis idő alatt többször is kaptunk képeket, hozzá levelet, amiben azt írták minden rendben és szépen beilleszkedik a család életébe. Semmi aggodalomra utaló sorokat, szavakat nem olvastunk és szeptember közepén azt írták, hogy „Teljesen beilleszkedett a családunkba, olyan mintha mindig is velünk élt volna.” Így úgy gondoltuk Áfonya otthon van és boldog..de tévedtünk
..múlthéten megkerestek a gazdik, hogy Áfonya megszökött és nem találják, előző nap is kisurrant, akkor csak a szomszédba ment, de most nincs sehol. Mivel már a kijárási tilalom élt, nem tudtuk sokáig keresni.
Másnap jött a hívás, hogy meg van az önsétáltató ebecske. Rögtön ugrottunk a kocsiba és szóltunk a gazdáknak, hogy meg van Áfonya. Napközben volt és a család dolgozott nem tudtak érte jönni. Felajánlottuk, hogy behozzuk a menhelyre akár hétvégéig, hogy meg tudják javítani a kerítést, ahol a kisasszony kijött..Nagyon örültek az ötletnek és mi is, hogy együtt tudnunk velük működni..majd péntek este jött a messenger üzenet: hogy többször megszökött tőlük és továbbra is félénk-bizalmatlan, a saját kutyával is összevesztek így nem vállalják a további gondozását.. Hát hidegzuhanyként ért minket!!! 1 hónapja még minden rendben volt és most azt kaptuk, hogy nem változott semmit..nem értjük..
Áfonya újra nálunk van Megint gazdikereső kutyus
Az fáj nekünk igazán, hogy ez évben 11 olyan kutya került vissza a rácsok mögé, aki már egyszer megízlelték a családi kutyusok életét..
Mindenkit megkérünk, hogy teljes felelősség tudatában fogadjon örökbe állatot, mert ők nem dísztárgyak, amik ékesítik a kertet vagy őrzik a házat, nem plüss kutyák, akiket a sarokba ültet az ember, velük foglalkozni kell; sétáltatni, etetni és szeretni kell és ők ezt hatalamas ragaszkodással, imádattal mókás pillanatokkal hálálják meg