Így kezdődik és így zárul egy nap: Helga halálhíre nagyon megviselt, nem találtam a helyemet a munkahelyen sem, ilyenkor a lelkiismeretfurdalás, és a „biztos hogy ez a helyes út ?” mardosó kételkedése között vergődik az ember lánya …
Mígnem a menhelyen délután szembe bicajozott velem két kislány, akikkel tegnap – már egy örökkévalóságnak tűnt – megbeszéltük, hogy meseolvasással próbálkozunk a félős, vagy agresszívan viselkedő kutyáknál. A lányok komolyan vették a feladatot . Olyannyira, hogy ma egy halom mesekönyvvel a hónuk alatt jöttek el védenceikhez, és olvastak. Felváltva, türelmesen. Olegnek, Nomádnak, Kyrának …ők meg hallgatták. Én meg sírtam. Mégiscsak helyes az utunk! Csodás kutyusaink vannak, és csodás gyerekek járnak hozzánk, és amíg ők itt vannak, semmi sincs veszve. Nem adjuk fel … Ámen
(Az Ebárvaház elnökének szavait hallhattátok)
Viszlát Helga a szivárványhídon átkeltél, sok kedves barátoddal néztek le fentről ránk. Szerettünk nagyon…. hiányozni fogsz nekünk <3
