Amikor megszakad a szív , amikor nem értjük a miérteket .
Mi sok mindent elkövetünk, hogy védenceinknek olyan családot találjunk, ahol életük végéig biztonságban , jólétben élhetnek .
Sajnos azonban nem tehetünk semmit az olyan emberi gyarlóságok ellen, mint : hazugság, álnokság, butaság , restség ….az ilyen „gazdiknak „ csak azt kívánhatjuk, velük is bánjon úgy valaki egyszer, ahogyan ők bántak azzal, akit befogadtak .
Adva van egy család, akik 8 (!!!) év előtt örökbe fogadtak egy kutyust, az akkor mindössze 3 éves Amy-t . Teltek az évek, s mivel mi időről időre – ahogyan a munkánk engedi – írunk a gazdiknak, hogy adjanak hírt egykori védenceinkről, megtettük ezt a minap Amy esetében is . Sajnos nem kaptunk jó híreket . Amy szökik, ezért napközben megkötik !!!! Néhány éve szökik már , amióta az építőmunkások levonultak a felújítás után ……talán volt ott valaki, akit Amy megszeretett? Hiszen a kis család nem szerethette őt annyira, ha egyszerűen megkötötték – ahelyett, hogy beengedjék a házba. Nem szerették volna tudni, mi a szökések oka . A kutya szökik, kárt okoz – s ezzel a felkiáltással megkeresésünk után már vissza is hozták az immár 11 éves Amy-t a menhelyre . Ismétlem 8 , azaz nyolc év után ! Milyen emberek ők ????
Nos, a családfőnek két gyermeke is van , remélem a „jó példa „ hatásos lesz majd, s ha eljön az idő , dolgozik a karma . Hiszen most megmutatta emberünk a gyermekeinek, hogy mit kell vele tenni, ha kiöregszik és feleslegessé válik otthon . Szeretni nem kell majd . Ott lesz valami menhely féle , ahol befogadják . Kívánom neki , hogy az ne legyen olyan jó hely , mint az Ebárvaház .
Amy most gazdit keres . Újra . 11 évesen …….hamarosan jobban megismerjük a 11 éves Amy-t, akkor mutatjuk őt bővebben is.
Oltásait pótoljuk, a rengeteg bolhát kiűzzük és meglátjuk, mit tehetünk a fogacskáival, melyek lekoptak – talán a lánctól ?