Evokot elveszítettük. A kis teste nem élte túl a hirtelen jött betegséget. Laci így búcsúzik tőle fájó szívvel mindannyiunk nevében.
Reggel, reményekkel telt szívvel szálltam ki az autóból a rendelő előtt, hiszen az utolsó hír az volt,hogy néha már felülsz.
Vittem magammal egy plüss kiskutyát, hogy ne érezd magad annyira egyedül, míg a kezelések miatt folyamatosan bent kell lenned. Kicsit még hasonlított is hű társadra, Juliora.
Beléptem,a recepciónál éppen állt valaki, fizetni készült.
Köszöntem, a recepciós rám nézett, majd kérdő tekintetemre,ajkai hangtalanul formálták a szavakat,hogy csak ő és én értsem:
… n e m é l t e t ú l…
Nyomorult, elárvult érzés volt,ahogyan álltam ott a kis plüss kutyával a kezemben.
Sóhajtottam, kivártam a soromat, rendeztem a számlát, majd visszaülve az autóba, vártam picit, hogy a csalódottságom csillapodjon.
A szélvédőt bámulva, magam előtt láttam piciny,bozontos,törékeny,csontsovány tested,a kis gomb szemekkel.
A disznóólat,ahová száműztek társaddal és ahonnan sikerült kimentenünk.Az első félénk találkozást,a feloldódást,a szeretet iránti mérhetetlen vágyad,a hálát,amit éreztünk irányodból. Azután újra és újra elátkoztam a volt gazdád!
Az ő mihaszna nemtörődömsége miatt győzhetett a kór,mindössze három nap alatt.Gyenge,aszott kis tested esélytelen volt oltások, rendes táplálás és ellátás híján. Sajnos nem maradt időnk,hogy pótoljuk mindezt,az alattomos vírus megelőzött bennünket, elvéve az esélyt egy szebb,új élet reményétől.
Sajnáljuk kicsi Evok…..
Nagyon-nagyon sajnáljuk!
Viszontlátásra!
