„Dühös vagyok.
Haragszom az egész emberiségre.
Dühít,mennyire képmutató ez a világ!
„A szépség nem minden”- mondogatjuk, s közben naphosszat sóvárgunk,valami szép után,olthatatlan vágyunkat bármi áron ki akarjuk elégíteni. Már ez határozza meg ki vagy. Határtalan önzésünkben,minden szépséget magunknak akarunk. Kell a legszebb Nő,a legszebb ház, a legszebb autó,a legszebb ruha, a legklafább mobil, a táska,az ékszer. Kell,hogy miénk legyen a legszebb házi kedvenc.S mivel semmi sem drága, akár Istent is játszunk,hogy létre hozzuk őt, hogy majd alantas pökhendiségünkben a Teremtő szerepében tetszeleghessünk. Megbolygatjuk a természet rendjét a magunk szánalmas igényei szerint. Mert „legyen az egyik szeme kék,a másik zöld,legyen csíkos a bundája”,vagy „szivecske mintás folt legyen a hátán”,csakhogy nekünk ‘tessék.
Az, hogy a „kasznit” mivel töltjük fel,az már másodlagos. Hogy a gének módosulnak,sérülnek, a sejtek mutálódnak,már nem számít.
A mi imádott Mexünket is,valahogyan így hozta létre, egy ilyen „aljas teremtő”. Hogy tenyésztés,beltenyészet,vagy szaporítás útján,azt nem tudhatjuk. Gyönyörű külső, izzó parázs szemek, álló fülek.Minden mértani pontossággal megtervezve,de csak kívülről. Mintha egy kamiont egy trabant motorral szerelnénk fel. Mintha a rozsdafoltokat festékkel lepleznénk,ne láthassa a szemlélő,hogy az élénk szín alatt már minden rohad,szétesik.
Egy két éves,gyönyörű német juhásznak az lenne a dolga,hogy játsszon,élvezze az életet,gazdája szeretetét, szétrágja a lábtörlőt,feltúrja a kertet,kergesse a macskát, utálja a postást és imádja a gazdáját!
Mexnek ehelyett , csak a szenvedés jutott. Az, hogy másfél évesen, már diszplázia miatt műteni kellett,szenvedései mértékében annyi volt, mint csecsemőnek a sárgaság. De ekkor még kétségünk sem volt afelől,hogy Mexi mindent elérhet és megkaphat az élettől,amit egy ilyen remek eb,csak remélhet. Tévedtünk. Fájdalmas most ezt felismerni. Jöttek a folyamatos emésztési problémák, a súlyproblémák, izomsorvadás,gondok a léppel,az immunrendszerrel. Minden forrást megmozgattunk,hogy a legjobb kezeléseket kaphassa,hiába. „Vérrák”, ahogyan a leukémiát hívták régen. Még hallani is rémisztő. Hideg zuhany,hogy minden küzdelem hiába való volt. Hasznavehetetlen gyógyszerek helyett,már csak két dolgot adhattunk meg neki, amit már soha,senki el nem vehet tőle. Szívünk szeretetét és a méltóságot, hogy ne élő roncsként szenvedjen utolsó pillanatáig.
Ő és társai fizetik meg az árát a mi szánalmas vágyainknak. Meg kell tanulnunk meglátni a természet alkotta szépséget, hogy soha többé ne keljen a „Mexeknek” fizetni a mi gyarlóságunkért!
Pihenj,drága barátom, békében! Isten áldjon! 
😢”
VL
