..amikor kollégánktól intelligens „sz….le paraszt”
felszólítással búcsúznak el, mert helyhiány miatt nem tudunk befogadni egy 10 hónapos border collie-t, akit szaporítótól vásároltak és most megszabadulnának tőle, mert nem az elvárások szerint viselkedik ……nos, ilyenkor jól jön a hangulat kedvéért egy ilyen levélke :
Kedves Gondozók!
Az elmúlt néhány hónapunk Alízzal eseménydúsan telt.
Márciusban és Áprilisban elvégeztük az Azúr Kutyaiskola alapfokú tanfolyamát, aminek a végén sikeres vizsgát tettünk.
Májusban Alízzal is kipróbáltuk az Agility-t és a Mantrailinget. Mindkét foglalkozáson még csak egy alkalmon vettünk részt, még nem teljesen érti, hogy mit kell csinálni, de az eddigiek alapján úgy láttam, tetszett neki, így mindkét sportot folytatjuk.
Emellett rendszeresen sétálunk a közelben található Levendulásban és erdőkben és időnként távolabbi helyeken is.
Május 27-én a DogHájking szervezésével egy túrán vettünk részt a Rax hegységben. 6 másik gazda társaságában a Prein hágó-ból indulva másztunk fel a Heukuppe csúcsára.
Alíz az utazást többnyire jól bírta, kivéve a Prein hágóig felmenő kanyargós szakaszokat.
Nagyon élvezte, túrát, főleg a hegy tetején foltokban előforduló havat. A következő célunk a Magas-Tátra lesz.
…….és a képek !!!!
……ilyen képeket kapni egykori védencünkről több , mint vigasztaló :