Laci gondozónk búcsúja Rasztitól…. Mindannyiunk szíve megszakad…
Furcsa.
Furcsa,hogy Ő előbb tudta a visszafordíthatatlan tényt,mint én magam.
Furcsa,hogy micsoda tartás és nyugalom volt benne,még akkor is,amikor görcsös,fuldokló rohamában,minden egyes lélegzetvétel,szívszaggató hörgésbe fulladt el a gyötrődő,beteg testben.
Nem tiltakozott a vizsgálatokon,csak ha újabb roham tört rá,
akkor igyekezett változtatni testhelyzetén,hogy könnyebb legyen a légzés,mi pedig türelemmel és tisztelettel kivártuk, míg enyhült picit a kín.
De az összeesett légcsövön,már nem jutott elegendő levegő a beteg tüdőbe,a beteg tüdő pedig már nem volt képes elegendő oxigént juttatni,abba a pici,meggyötört,beteg szívbe.
A beteg szív, annyira lelassult,hogy már nem tudott elegendő friss vért pumpálni az agyba. Egyszerűen elájult a kezeimben, mikor felemeltem a röntgenasztalról.
Furcsa,semmibe révedő tekintetében látszott,már képtelen felfogni hol van,mi történik körülötte,de még ekkor sem volt semmi pánik benne,maga volt a megingathatatlan kőszikla,
a legeslegutolsó szívdobbanásáig…
Isten veled Raszti, a rasztafárik örök uralkodója!
Ezzel a képpel búcsúzunk tőled te drága lélek.. Köszönjük, hogy szerettél minket és, hogy szerethettünk…
