Az alábbi történetet civil állatvédők írták. Kik a vadak címen? Az írás egy jelenséget mutat be, megoldási javaslatok nélkül. Amelyek lennének ugyan, de egyre reménytelenebbnek tűnik a minisztérium által tavaly február óta ígért Állatvédelmi Törvény gyakorlati életre alkalmas módosítása. A sintér biznisz virágzik, pedig a rájuk szánt pénzből bőven lehetne ivartalanítási programot is finanszírozni az államnak, az önkormányzatoknak. A példa tökéletesen bemutatja miért. Kérjük olvassa el. Tanulságos és érdekes.
Kik a vadak?
„Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, miután jött a hír, hogy visszatértünk az alapokhoz és újra a sintér öli a kutyákat Kállón.
A kállói polgármester megosztotta, miszerint nagytestű, kóbor vad kutyák tizedelik a birkákat és a gyerekek is veszélyben vannak. Ez igen szomorú helyzet, mert azt jelenti, hogy kezelhetetlen lett a probléma és senki nincs többé biztonságban. Hiszen az állatainkat és gyermekeinket bármikor megölhetik a kóbor kutyák.
A kállói kutyák mentésének története (részünkről) nagyjából 12 évre nyúlik vissza. Ezen évek során a falu mindenkori vezetése nagyjából 2-3 évenként rendezett hajtóvadászatot az ún. „cigánykutyák” ellen. A levadászott kutyák mind eltűntek, aztán kezdődött a körforgás elölről, elszaporodtak, mindenki nagyon félt tőlük, panaszkodtak az emberek, hajtóvadászat.
Próbáltunk segíteni, menteni akit lehet, de a többségnek nem sikerült. Időközben megismertem sok kállói embert – főként a cigánysoron – és láttam a nehéz sorsokat, a ragaszkodást és a felismerést, hogy nem tarthatják meg a kutyát, hiszen szegénységben élnek és a „hivatal” a kutyatartást kriminalizálja. Bármikor jöhetnek, engedély nélkül bemehetnek a kerítés nélküli portára és kiolthatják a kutya életét.
Ráadásként pénzbüntetéssel sújthatják az amúgy is nagyon nehéz helyzetben élő embereket. Ami azért sem fair, mert közben a „többségi lakosság” a megunt kutyákat, macskákat a cigánysoron dobálja ki, odaadja a gyerekek kezébe gondolván ezzel megoldotta a problémáját. Őt aztán nem fogják hatóságilag vegzálni.
Többek között ezért is bánt mindig, ha megy a cigányozás a posztok alatt. Ezeket az embereket megtanultam tisztelni a hozzáállásukért. Legtöbbjük kimondottan tisztességes. Ha megbeszéljük, hogy vigyázzon a kutyájára amíg megoldás születik, tartja magát ehhez és utána hálás, ha hírt kap a kutyáról. Sőt előfordul, hogy szólnak, kutyát találtak, segítség kéne.
Egy másik réteg pedig szaporít. Akármilyen kutyát, mindenfélét. De legmenőbb a pitbull. Jó pénz van benne, ráadásul a sintér is örül ha ilyennel találkozik. Hiszen tudjuk, aki sintérnek megy, végtelenül tisztességes, állatbarát személy. Szóval a pitbull úgyszólván menthetetlen. Egyedül a sintér „menti meg” ha már nem kell otthon.
Vidéken a sintér munkája következőképpen zajlik: elmegy x faluba, összegyűjti a kutyákat, felszedi kutyánként a 25 ezer Ft-ot és továbbáll. Kiválogatja, melyik eladható (pl. a pitbullfélék), a többit pedig sok esetben kidobja egy másik falu határában, hátha kihívják oda is jó pénzért. Akinek nincs szerencséje, az sokkal hamarabb meghal, minthogy kidobnák újra.
Van egy másik bejáratott megoldás is. Aki csendesebb helyen lakik, időnként hallhat lövéseket és a meglőtt kutyák nyüszítését. Ez is a mindennapok része.
Kérdezem, hogy kik a vadak igazán? Az állatok vagy az emberek? Mit lehetne itt még tenni ebben a reménytelen helyzetben? Hogy tudnánk mi segíteni, hogy megszakadjon a szenvedés és a halál folyamatos körforgása? Hiszen a XXI. században élünk Európa közepén. Mégis olyan megfoghatatlanul, furcsán mennek itt a dolgok.
A vidéki állatvédők jól ismerik az érzést, a fura pillantásokat, az összesúgást, a tömény ellenszenvet amiért kellemetlenkednek holmi rühös dögök miatt. Nemhogy az embereken segítenének. Sőt az érzést, amikor egy szintre helyezik őket a védenceikkel, mondván, hogy az állatvédők ugyanolyan primitívek, mint az állatok, akiket védenek.
Mitévők legyünk? Segítsetek. Hiszen erős ellenszélben reménytelen haladni. Közben napról-napra halnak a kutyák. ” (Hóvirág Brigád, avagy összefogás az állatokért)
