2 éves, 45 cm magas, ivartalanított kan
VAN GAZDIJELÖLT – RESERVIERT
Született: 2015. eleje
Származási helye: Biharkeresztesi gyepmesteri telep
neme: ivartalanított kan
Tulajdonságok:
emberekkel, gyerekekkel: eleinte félénk, de kedves,
kutyákkal: minden kutyával jól kijön
macskákkal: nem bántja a cicákat, barátkozna velük
Smile rehabilitációra érkezett hozzánk 2017. március 5-én a biharkeresztesi gyepmesteri telepről. Előéletéről nem tudunk semmit. Rettegett az emberektől, menekült, elbújt előlünk a kennelben. Szerencsére a pocakján keresztül megtaláltuk hozzá az utat, aztán mikor már látta, hogy tőlünk csak szeretetet és finom falatokat kap, nagyon gyorsan, néhány hét alatt kinyílt, és egy vidám, boldog kutyuska vált belőle! Március 21-én rehabilitációja lezárult, és gazdikereső lett! 🙂
Smile már megtanult szépen pórázon közlekedni, és nagyon élvezi a sétákat. Igényli a többi kutya társaságát, mindenkivel barátságos és megadó a viselkedése. Legkedvesebb barátja nálunk Artúr, akivel együtt érkeztek hozzánk. Egy kennelben is laknak, és nagyon jól megvannak.
Smile eleinte még az idegenekkel félénk, de gyorsan el lehet nyerni a szívét! Akli egy kis időt szán rá, az meglátja, micsoda remek kis kutyus lapul a félénk külső mögött!
Szeretnénk egy türelmes, szerető gazdit találni neki, aki megmutatja, hogy milyen boldog lehet a kutyaélet! 🙂
További képek: http://gallery.site.hu/u/ebarvahaz/gondozasulnkban/gazdiratalalt/smile/
Kérlek, ha teheted, segítsd adományoddal munkánkat! Köszönjük!
Az Eb Árvaház Nonprofit Egyesület idén végre jogosult lett az adó 1% gyűjtésére! Már így is támogathatod munkánkat! Nagyon köszönjük előre is!
Adószámunk : 18524105-1-41
Bankszámlaszám (Ft): 10700512-68477558-51100005
IBAN : HU48 107005126847755850000005
SWIFT : CIBHHUHB
Online adományozás:
http://adhat.hu/niok/online-donation/179358
Petissimo tápadomány:
https://www.petissimo.hu/kutyaknak/tamogatas/adomany-az-az-eb-arvahaznak.html
Kontakt :
www.ebarvahaz.hu
www.hundewaisenhaus.de
email: info@ebarvahaz.hu
https://www.facebook.com/ebarvahaz
Tel.: +36-20/314-1003; +36-20/365-0430; +36-20/234-7488; +36-20/333-5385