Tegnap nehéz szívvel búcsúztunk régi kis lakónktól, Moontól! Több mint 2 évet töltött nálunk és nagyon a szívünkhöz nőtt testvérével, Dawnnal együtt, aki most egyedül maradt!
Gondozónk, Laci búcsúlevele Moonhoz:
Immáron sokadszor,de mindig nehéz…
Nehéz elfogadni,nehéz megtalálni a megfelelő szavakat…
Moon nincs többé, el kellett engednünk,hogy meggyötört testében az a rémült,picike lelke békére lelhessen.
Már sosem fogja nekünk titkon elmesélni az életét,aminek nagy részéből,mi kimaradtunk.
Dawn,Moon és Balto,rendkívül különleges állatok számunkra, akiket a mai napig próbálunk megérteni és ez lehet,már sosem fog sikerülni.
Csak találgatni tudunk,de valószínűleg Moon úgy született és nőtt fel,hogy kontaktusa nem volt az emberekkel mindaddig,míg felnőtt fejjel,két társával, be nem fogadták őket. Akkor sem erőltették a kommunikációt,egyszerűen,csak annyi változás történt az életükben,hogy a kerítésen belül élték tovább mindennapjaikat,míg a befogadó halála után egy évvel,hozzánk nem kerültek és végre testközelből megismerkedhettek ezzel a furcsa,félelmetes lénnyel,az emberrel.
Eleinte úgy tűnt,olyan nehéz feladat ez,mint megértetni egy oroszlánnal,hogy ő egy kiscica,neki tejet kell innia és egeret kell hogy fogjon.
Szó szerint,vadállatokat kellett emberkézhez szoktatnunk és pontosan,csak annyi eredményt tudtunk elérni,amennyit egy vadnál elérhet az ember. Moon tisztában volt azzal,hogy jót akarunk neki,mégis,inkább eltűrt és nem pedig igényelt minket.
Ezredik közeledésre is ott volt a kérdés a tekintetében: -Vajon jó,vagy rossz fog ebből kisülni?
Az egykor csodálatos külsejű,jól táplált,fényes szőrű,egészségesnek tűnő kutya,egy reggelen húzni kezdte a lábait,majd többször is megtántorodott,sőt néha el is esett. A röntgen kimutatta, hogy csigolyáin kinövések vannak,sőt,van ahol elkezdtek összeforrni.
Sőt kimutatott még valamit: a gyilkos kórt is a belső szerveiben.
Kora miatt műtétről szó sem lehetett,így igyekeztünk tüneti kezeléssel elérni,hogy kínok nélkül élje a napjait.
A gyönyörű állat néhány hét alatt rengeteget veszített testsúlyából, láb ízületei óriásira dagadtak, szinte már csak totyogott. Elérkezett az idő,amikor még méltósággal tudtuk Őt elengedni kínok,gyötrelmek nélkül.Végtelenül szomorúak vagyunk,hogy már csak Dawn maradt velünk,aki talán felfedi hármuk titkát,hiszen Balto tavaly hagyott itt minket.
Ég veled,Te furcsa,titokzatos,mégis kedves,szeretni való lény!
Ezután,derült nyári estéken,teliholdkor társaid nem a holdat ugatják majd, hanem neked üzenik:
„-Sosem felejtünk el kicsi Moon!”
V.L.