Öreg kutya nem vén kutya……vagyis Bogi megtalálja az Élet Éttermét

A birtoklás mámorában úszik az öreg Bogi kutyánk, akit ha emlékeztek Balatonalmádiban mentettünk meg az éhhalál elől több baromfival együtt:-) ( ők most jó helyen vannak, és boldogan tojnak nekünk napi sok sok tojást – a szerző ) Szóval Bogi mániákusan vigyáz élete első kutyaházára, annak minden tartozékával (matrac, párna stb.) együtt. Persze nem oroszlánként,…

Details

Óriási buli volt a Kutyás Tavi Party…

Szeretnénk megköszönni a szervezőknek, hogy ilyen fantasztikus rendezvényen vehettünk részt, és hogy támogattatok bennünket. Csodálatra méltó még mindig, hogy ennyi állatbarát össze tud gyűlni és segíteni nekünk. Külön köszönet a szombati perfekt szervezésért SUHAI ÉVINEK, aki egyben az egész TAVI PARTY szülőanyja is volt, Müller Attilának és kedvesének Zoénak, akik eljöttek és levezették a műsort,…

Details

Örök hála és köszönet Annette és Bernie Forsternek!

Sokszor jön támogatás, és nagyon-nagyon hálásak vagyunk, hiszen a kutyusaink nem tudnak köszönetet mondani – ők csak csóválnak 😊 – de minden alkalommal tudjuk, aki adja, szívből teszi, elismervén ezzel is munkánk fontosságát – amely elismerés mindenkinek jól esik . Most két olyan embernek mondok köszönetet, akik tudom, hogy semmiképp sem várják ezt el, akiknél, biztos lehetek benne, hogy ők…

Details

Örök téma a kullancsok általi veszély… olvasd el te is mire figyeljünk még jobban oda, hol bújhatnak el ezek a kártevők…

A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek komoly veszélyt jelenthetnek kedvenceinkre és ránk nézve is! Sétát, kirándulást követően vizsgáljuk át alaposan kutyánk testét, különös figyelmet fordítva e kiemelt területekre! 1. Fülek A kullancsok a jól megszokott, bevált útvonalakat azonosítva választják ki azt a helyet, ahol a fűszálak hegyén vagy a cserjéken időzve türelmesen várnak a gazdaállatra.…

Details

Örökbe fogadott kutyusodra egy ajándék Julius-K9 hámot kapsz! Gyere és nézd meg árva kutyusainkat, és legyél te a legjobb gazdi!Gyertek hétvégén is, várunk benneteket szeretettel egy hosszú sétára!

Már régóta játszadozol a gondolattal, hogy négylábú társat vegyél magad mellé? Gyere, és barátkozz kiemelten támogatott menhelyünk, az Ebárvaház a gazdátlanokért kis lakóival! Sétáltass – akár hétvégén is -, és ismerkedj velük! Ha pedig jól átgondoltan az örökbefogadás mellett döntesz, mi egy Julius-K9 hámmal köszönjük meg, hogy a kutyavásárlás helyett megváltoztattad egy árva lélek sorsát!   Gyere és nézd…

Details

Örökbeadott kutyusaink karácsonyi képei…

Kaptunk néhány fotót, örökbefogadott kutyusaink karácsonyáról! Fogadjátok szeretettel 🙂 Aliz és a gazdik havas üdvözlete: Camilla első karácsonya 🙂 Fanni karácsonyi üdvözlete Ausztriából: Alexa gazdijától kaptuk : „Karácsony lévén picit szentimentális vagyok. 🙂 A mai lesz az első közös karacsonyunk Alexával, ezért is szeretnénk ( mert azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom) megköszönni, hogy együtt tölthetjük…

Details

Örökbefogadási szerződés

Minden állatvédő egyesület örökbefogadási szerződéssel adja át az állatokat az új gazdának. Ez a szerződés tartalmazza mindazokat, amelyeket az állat tartásával kapcsolatban be kell tartani, ill. amitől tartózkodni kell. Ez a szerződés nem azért jön létre, hogy az új gazdik kedvét elvegye bárki az állatartástól, hanem azért, hogy az állat érdekeit képviselje. És aki állatot…

Details

Örökbefogadott kutyusaink gazdái jelentkeztek be az Ünnepek alatt képekkel :-)

Beköszöntek a gazdik, hagy osszunk meg veletek pár sort és képet! Boldog karácsonyok otthon a kanapén, napon, fa alatt…. Boldog a szívünk… Köszönjük szépen a gazdiknak!  „Sziasztok! 🙂 Nagyon boldog, békés karácsonyt szeretnénk kívánni! Szeder még mindig imádnivaló, az egész család babusgatja!😊😍 Üdv: Katica, Boti és Szeder (ex-Ariett) 😊”   „Doki, aki ma már Puszedli 🙂 szerintünk jól érzi magát 😀 ! Hálásak…

Details

Országos rajzpályázat eredményhirdetés

Több ezer pályázat érkezett a gyerekektől, így érthető, ha nem volt egyszerű a döntés az Ebárvaház Nonprofit Egyesület által meghirdetett országos rajzpályázat szakmai zsűrije számára. A nyereményeket közel félmillió forint értékben a Julius-K9, Európa vezető kutyafelszerelés-gyártó cége biztosítja.

Országossá bővül az elkóborolt kutyák hazajutását segítő mikrocsip-leolvasó hálózat!

Országossá bővül az elkóborolt kutyák hazajutását segítő mikrocsip-leolvasó hálózat, a Nébih és a Telenor Magyarország támogatásának köszönhetően rövidesen csaknem száz helyen nyílik lehetőség az állatok azonosítására – közölte honlapján az élelmiszerbiztonsági hivatal. A Nébih tájékoztatása szerint az elmúlt évben több mint 240 elkóborolt kutya kerülhetett haza gazdájához a Vigyél Haza Alapítvány 2015-ben létrehozott ingyenes mikrocsip-leolvasó hálózatának segítségével.…

Details

Ovis bemutató- Kalap Jakab bábkoncert a tárnoki oviban- no és Ferikénk a gyerekekkel :-)

Hétfőn Tárnokon a Marton utcai oviban jártunk! Köszönjük szépen Kalap Jakab Zsolt -nak a szuper zenés előadást! Gondozóink, Melinda és Márk engedelmes és frizbi bemutatót tartottak kutyusaikkal. A menhelyről Dimó, azaz Gróf Kotorék Ferenc pedig bemutatta, hogy milyen aranyos, kedves kutyusok várnak gazdira nálunk! Mi jól éreztük magunkat, reméljük a gyerekek is!

Details

Óvodások az állatvédelemért

Az Eb Árvaház Nonprofit Egyesület a JULIUS-K9 kutyás csapattal közös bemutatót tartott 2014. május 9-én a balatonalmádi Mogyoródi úti óvodában. A rendezvény célja a gyermekek és a kutyák közötti kapcsolat erősítése, az óvodások kommunikációs képességének fejlesztése. Az intézmény vezetősége több, már meglátogatott veszprémi óvodához hasonlóan rendkívül együttműködően állt hozzá az eseményhez. Az állatmenhelyen élő kutyusok részére…

Details

Őzi-ke üdvözletét küldi!

Őzi november közepén gazdisodott és már kaptunk róla képeket és egy szívmelengető levetet a gazdiktól : Kedves Ebárvaház! Sok minden történt Őzi befogadása óta. A másik kutyával jól megvannak de picit féltékenyek, mindig Őzi akar a középpontban lenni. A kis drágáinknak jól teltek az ünnepek. Mikulásra kaptak fogtisztító jutalom falat csomagot. A karácsony is jó…

Details

Őzike bejelentkezett!

Őzike gazdija jelentkezett és elmondta, hogy Őzi kezdetekben igazi rossz kutyusként viselkedett, de a kutyasulis élmények után úgy néz ki, „kutya” lesz belőle- a gazdi szavaival élve – és már egyre okosabbá és szófogadóbbá válik. Mi ennek nagyon örülünk és kívánjuk, hogy kis rosszcsontka, a kutyusoknak eltanulható szabályok elsajátítása mellett továbbra is bizonyítsa azt a…

Details

Pallino gazdira talált

Azt gondoljuk, Pallino sem panaszkodhat új helyére : Pallino egy kis idős , vállficamos Yorkie , aki nem sok reménnyel bírt, hogy gazdira talál, aki a kezeletlen ficammal gondozni , ápolni fogja majd öreg napjaira . Aztán jöttek német barátaink, akik azt mondták, ők gazdit találnak Pallinonak – Gazdit, aki szeretni fogja, úgy ahogyan van…

Details

Pandora története

Pandora története nagyon szomorú…Hónapokig nézték szegény kislányt láncra kötve, ház nélkül „gazdái”. Mivel a magyar törvények alapján a kutya magántulajdon, így rögtön nem hozhattuk el, meg kellett várni míg „gazdája” lemond róla, aki nem tartózkodott Pandora „lakhelyén”…addig is vittünk neki kutyaházat, hogy ne fázzon a mínuszokban, illetve felajánlottunk élelmet is, de azt nem fogadták el.…

Details

Petra hírek :-)

Petra az ózdi gyepiről indult, majd hozzánk került- tőlünk pedig egyenesen ebbe a csodálatos családba! Petráról gazdija azt írta, hogy azonkívül, hogy elcsen dolgokat – amiket megrág, imádják. Láthatjátok, hogy cica barátja is van, odavagyunk a képektől 🙂 Nagyon köszönjük gazdik, hogy így szeretitek őt! Igazi otthonra lelt 🙂