5 éves, 64 cm magas, ivartalanított szuka
Angyal 2015. május 30-án került hozzánk a debreceni menhelyről, tavaly júniusban a gazdájától kobozták el. Fél méteres láncon, szinte csonttá aszalódva, víz és élelem nélkül élt. Úgy nézett ki, mint egy múmia, de azóta nagyon szépen helyre jött mind testileg, mind lelkileg.
Egyszer már sikerült gazdit találnunk neki, de sajnos 1,5 hónap után visszakerült, mert az unoka allergiás lett a kutyaszőrre.. 🙁
2010. októberében született, ivartalanított, német juhász szuka.
Emberekkel nagyon barátságos, pusziosztó nagylány. Boldog, ha foglalkozunk vele. Nagyon aktív, igényli a sok mozgást. Sétálni imád, de pórázon eleinte nagyon húz. Idővel ez javul, ahogy kicsit fárad, és szépen tudunk sétálni vele.
A többi kutyát nem igazán kedveli. Ezen megpróbálunk még javítani.
Angyalnak nagy szüksége lenne egy sportos, fitt gazdira, aki sokat tudna mozogni vele, és le tudná fárasztani testileg és agyilag is. Boldog lenne, ha munkára fognák, biztosan jeleskedne a kutyaiskolában is! Nagyon szeretne egy saját családot, ahol már élete végéig biztonságban, szeretetben élhetne. Eddig csak a láncot és a rácsokat ismerte, adjuk meg neki végre a szabadságot!
Angyal jelenleg tárnoki kennelsorunkon állomásozik. Kitörő örömmel várja a gazdijelölteket és persze a sétáltatókat is!
További képek: http://gallery.site.hu/u/ebarvahaz/gondozasulnkban/gazdiratalalt/angyal/
Kontakt :
www.ebarvahaz.hu
www.hundewaisenhaus.de
email: info@ebarvahaz.hu
https://www.facebook.com/ebarvahaz
Tel:+36-20-2872288