9 éves, 38 cm magas, ivartalanított szuka
Sissy 2015. július 3-án került a gondozásunkba Alex-el együtt. Gazdáik költözés miatt nem tudták tovább megtartani őket, így a segítségünket kérték.
2006 nyarán született, ivartalanított puli, szuka.
Eleinte nagyon félt, nem értette, miért került a rácsok mögé. Behúzódott a kutyaház alá és enni sem akart. Szerencsére gyorsan megértette, hogy senki nem akarja bántani, és a törődésnek hála néhány nap alatt kinyílt.
Nagyon hamar megtanult pórázon közlekedni, pedig előtte még nyakörv sem volt rajta soha. Nagyon élvezi a sétákat és a kifutóban is jól érzi magát.
Társaival jól kijön. Cicákat kergetné.
Nagyon kedves, barátságos kutyuska.
A szőre nagyon gubancos volt, tele toklásszal, fadarabokkal, így levágtuk. Ezt is szépen hagyta, még az érzékeny helyeken is.
Sissy már nem fiatal, ezért tudjuk, hogy nehéz lesz neki új otthont találnunk, de nem adjuk fel, hiszen annyira kedves kutya, megérdemli a boldog, gazdis életet ő is!
Jelenleg tárnoki kennelsorunkon állomásozik. Szeretettel várja a sétáltatókat és a gazdijelölteket is!
Ha lehetséges, Alex-el együtt szeretnénk új otthont találni neki, mert egész életüket együtt töltötték és nagyon ragaszkodnak egymáshoz.
További képek: http://gallery.site.hu/u/ebarvahaz/gondozasulnkban/gazdiratalalt/sissy_001/
Kontakt :
www.ebarvahaz.hu
www.hundewaisenhaus.de
email: info@ebarvahaz.hu
https://www.facebook.com/
Tel:+36-20-2872288