Egyik kedves önkéntesünk gondolatai a sétáltatásról!
„Olyan kéréssel fordultak hozzám, hogy mondjam el számomra (és a kutyák számára) miért fontos a kutyasétáltatás.
Nos.. kezdeném az elején. 15 éve aktívan kutyázom (kutyaiskola, kutyás sportok, a kutyák jönnek velünk mindenhová), bár azelőtt is volt kutyánk.
12 évesen került hozzám az akkor nekem nagy csodának számító németjuhász-staff mix keverékem, vele kezdtem ezt az egész kutyaiskolázást, addig „csak” egy kis lány voltam akinek volt kutyája.
Fiatalon kezdtem ezt a kutyaiskolázást, ahol később már az újonnan érkezők oktatásában is részt vettem/vehettem/segíthettem. Azóta aktívan munkakutyázom, munkakutya sportnak élek, a németjuhászommal.
Megtanultam nem csak együtt élni, de helyesen kommunikálni is a kutyáimmal, ismerni minden rezdülésüket, szemvillanásból/pisszenésből értettük és értjük egymást és ez így is maradt azóta is.
Közben a kutyák változtak, hiszen sajnos senki nem marad velünk örökké, senki nem marad mindig fiatal és életerős, volt keverék, van fajtatiszta, kis növésű, nagytermetű.. szóval tényleg végig zongoráztam minden fajtájú, méretű kutyámmal a kutyaiskolát, hiszen számomra fontos hogy a kutyám megbízható legyen, bármilyen helyzetben.
És itt jön a lényeg… a bármilyen helyzet, A SÉTÁLTATÁS.
Van aki azért nem szereti kivinni a kutyáját, mert rakoncátlan, nem fogad szót, stb.. – többek között ezért is jó a jól megválasztott kutyasuli, ahol játékos formában tanítják a kutyákat mindenre, a néphiedelemmel ellentétben a kutyaiskolák nem alkalmaznak kényszert, nem idomítják a kutyát, hanem oktatják, kellő türelemmel és szakértelemmel – és van aki azért nem viszi el sétálni mert a gazdi úgy gondolja, nem fontos a kutyának a sétáltatás, mert ott a kert, tud futkározni…
Ez több sebből is vérzik:
1. ha a kutyánk egyedül van, akkor biztos nem fog futkosni csak úgy, akkor sem ha teleszórtuk a kertet játékkal…
2. a kutya társas lény, leginkább a gazdájának él, vele szeret lenni, a közös programok pedig még inkább erősítik a kutya-gazdi kapcsolatot (séta, sport, tanulás,játék).
Gondoljunk bele abba, hogy milyen izgalmas lehet egész nap ugyanazon a helyen lenni, reggeltől-estig… unsure hangulatjel
Hogy a saját életünkre fordítsam a dolgot…
Képzeljük el, hogy be vagyunk zárva a szobánkba, vagy legyen egy tágasabb terület a HÁZ! Szóval egész nap bent vagyunk a házba (vehetjük a kertet is, a lényegen nem fog változtatni ha átgondoljuk), ott vannak a családtagjaink, ők jönnek-mennek, mi persze nem mehetünk az ajtón/kapun kívülre, nekünk otthon kell maradni.
Egy idő után mi is unatkozni kezdünk, hiába nézzük a tévét, hiába ülünk le a számítógép elé, unalmassá válik. Már nincsenek új ingerek körülöttünk, ismerjük a lakás/kert összes zugát (kutya esetében illatát is)… és kezdünk belebetegedni/belebolondulni abba, hogy csak ez a kis hely/élettér jut nekünk.
Unottá válunk, örülünk ha hazajön a család többi tagja, VÉGRE! Van kivel beszélgetni! De csak abban az esetben ha nem zárnak ki minket az életterükből, beülnek egy másik szobába, mert nyugalomra vágynak, és orrunk előtt csukják be az ajtót.
(mint ahogy sok gazdi teszi a kerti kutyával, mert most épp fáradt, nincs kedve foglalkozni az otthon hűségesen váró kutyára, hanem becsukja előtte az ajtót, és ott hagyja… és természetesen még sétálni se viszi el…)
Szóval becsukta előttünk mindenki az ajtót és mi ott maradunk, megint..egyedül. Nincs kihez szólni, nézzük a tévét, számítógépezünk, de már ehhez sincs kedvünk, mert már kívülről fújjuk a sorozatokat, unjuk a fészbukot, ununk már mindent.
Aztán jön egy családtag, aki kinyitja az orrunk előtt az ajtót, leül velünk beszélgetni, aztán azt mondja, „Menjünk, sétáljunk egyet.” – függetlenül attól milyen idő van kint- akkor a mi kedvünk is rögtön jobb lesz, végre nem unatkozunk végre vannak új ingerek, zajok az utcán, van miről beszélgetni, újra élünk…. és ha esetleg a családtag nem csak beszélgetni akar velünk, és sétálgatni, hanem programokat is szervez akkor aztán teljes az élet.
Szóval, kedves gazdik! Remélem mindenki át tudta gondolni, milyen rossz az, ha a kutyánkat „csak” tartjuk.
Ő is társas lény, vágyik ránk, hogy hozzá szóljunk, hogy megérintsük, hogy szeressük (ha több kutyánk van együtt, akkor is), hogy elvigyük sétálni, sportoljunk velük, taníttassuk. Olyanok mint a gyerekek, szükségük van ránk, csak mi tudunk nekik jó életet biztosítani.
Ha pedig ez már otthon mind meg van… akkor gondoljatok a menhelyen élő kutyusokra is! Ők is szeretnek sétálni, játszani!”
EvdY.
