A fukushimai atomkatasztrófa következményeiről számtalan tudósítást hallottunk már. 2011. március 11. a „jeles” dátum. Földrengést és szökőárt követően az atomerőmű több reaktora sérült, megsemmisült.
A baleset súlyosságát a felelősök alulértékelték, a lakosságot késve és félretájékoztatták. Ez a csernobili feeling tehát nemcsak a halálos sugárzás mértékében, hanem a kommunikációs zavarban is tetten érhető. Mindez Japánban!
A lakosok fokozatos, de megkésett kitelepítése egyre nagyobb területet érintett. A hatóságok tájékoztatása alapján jártak el, ugyanis mindenki meg volt győződve arról, hogy rövidesen visszatérhetnek. Így az ingóságokat, sőt a háziállatokat is mindenki otthon hagyta. A több tíz kilométeres kitelepítési zónában még hetekkel a katasztrófa után is háziállatok kódorogtak.
Döbbenetes, hogy Japán, mely atomreaktorok számát tekintve élen járó nagyhatalom, gyakorlatilag teljesen felkészületlenül állt az ilyen jellegű problémák előtt. Nem véletlen, hogy a világhíradók nem a kormány és az illetékes szervek társ- és haszonállatokról való gondoskodásáról szólnak, hanem egy japán földműves, Naoto Matsumura áldozatvállalásáról, aki a kitelepítés ellenére egyedül visszaköltözött falujába, az egykor 16 000 főt számláló Tomiokába.
Immár 3 éve él itt egyedül egy maroknyi háziállattal, kik utolsó túlélői az eseményeknek. Csak ezen a településen mintegy 1000 szarvasmarha maradt magára, bezárva, láncra kötve a végzetes napon. Nem beszélve az apróbb haszonállatokról. Mára az istállókban csupán csontok és szőrcsomók maradtak utánuk.
Elmondhatjuk, hogy egy japán földműves akciója az egyetlen, mely széles körben felhívja a figyelmet az ember által okozott katasztrófákat követő hiányosságokra a háziállatokkal kapcsolatban.
Talán még az 50 atomerőművel büszkélkedő Japán felelős vezetői is tanulnak Naoto Matsumura példamutatásából. Talán kidolgoznak – emberre és állataikra is – egy olyan stratégiát, mely vészhelyzetben humánusabb megoldást kínál annál, ami Fukushimában történt. Mi magunk is elgondolkodhatunk!
Magyarországon a környezeti katasztrófák során magukra hagyott állatok magas száma mutatja, hogy menekülés esetén az emberélet nem csupán az első, de sokak számára az egyetlen mentésre érdemes. Nem így Naoto Matsumura esetében, aki kutyái, macskái és immár haszontalan haszonállataival él a fukushimai atomerőmű árnyékában.
