Izsó és Mona őszi napjai…

Izsó és Mona élvezik a játékot, nagyon egymásra találtak, édesek együtt 🙂 Gyertek el és ismerjétek meg gazdira váró kutyusainkat… Nem fogsz csalódni, hiszen egytől-egyig alig várja, hogy egy szerető gazdi örökbe fogadja és boldogan élhessen…. Ha nem tudsz örökbe fogadni, de szívesen támogatnád az EbÁrvaház kutyusait, megteheted az alábbi elérhetőségeken… Nekünk egy csomag táp…

Details

Még nem késő jelentkezni a szombati HDR-re :-)

Még nem késő nevezni a szombaton megrendezésre kerülő piliscsévi akadálypályás HDR versenyre… Ne felejtsétek, hogy ezen alkalom alatt támogathattok bennünket, valamint az EbÁrvaház kutyusai is kint lesznek a rendezvényen: A HDR szervezői pedig az alábbi néhány sort üzenik az indulóknak és résztvevőknek egyaránt: „Mint tudjátok az Ebárvaháznak köszönhetően a helyszínen is találkozhattok majd gazdára váró…

Details

Riport az Október 1-én megrendezésre kerülő HDR verseny szervezőjével…

Ronin és András megjárták Afganisztánt: munkájukon több száz élet múlott – és ők a maximumot nyújtották. Most azonban egy új feladat áll előttük: egy akadályfutás szervezését álmodták meg – melyen csak kutyások indulhatnak! A tervek pedig megvalósulnak: hamarosan megrendezésre kerül a Hard Dog Race. A teljes cikket eltudod olvasni itt: Katt a linkre! https://kutyabarathelyek.hu/hu/hirek/reszletek/igy-jutott-el-ronin-es-andras-az-afganisztani-hadszintertol-a-piliscsevi-akadalyfuto-palyaig/

Details

Október 1. HDR! Mi ott leszünk, és ti? :)

Október elsején megrendezésre kerül egy fantasztikus „Hard Dog Race” verseny, melyet már előzetesen beharangoztunk nektek… Ezen a versenyen az Ebárvaházat is támogathatjátok ! Félix és Izsó a nevezettek között, jó kis verseny lesz ! Valamint, a verseny legnagyobb szurkolói táborát az EbÁrvaház gazdira vágyó kutyusai alkotják majd! A versenyről… Az extrém akadálypályás kutyás futóverseny, a Hard…

Details

Mazsi és Ginger is gazdisodott!

Mazsi végre ott van, ahol mindig is lennie kellett volna! Puha párnákon,szerető gazdival!   Hétvégén Ginger is új elköltözhetett új családjához! 🙂 Hosszú, boldog életet kívánunk nekik együtt!  Gazdái adománnyal is készültek szervezetünknek, hogy segítség munkánkat! Köszönjük!

Details

Bajor barátaink egy hetet töltöttek nálunk…

  Bajor barátaink ezúttal egy teljes hetet töltöttek nálunk, de ezalatt nem tétlenkedtek. Nagy rakomány takaróval, kajával és mindenféle földi jóval állítottak be, távozáskor pedig két olyan kutyust vittek magukkal az ajkai gyepiről , akik talán végleges otthonra lelhetnek Annette és Bernhard Forster-nél . KÖSZÖNJÜK !  

Details

Levelet kaptunk Ivánkáról..

Levelet kaptunk Ivánka gazdijtól, fogadjátok szeretettel: A kutyika teljesen belakta a portát, és gyorsan tanul. A családban mindenki szereti, és ő is odavan mindenkiért. Egy héttel az érkezése után már vezényszóra beugrott a kocsiba, persze élvezi, mert minden nap viszem magammal többször a gyümölcsösbe. Már a harmadik napon szabadon volt nappal az udvaron, és egy…

Details

Kisbaba kutyáink!

Csodás képeket készítettek babácskáinkról! Nagyon szépen köszönjük Kalácska János !       Gyere el és látogasd meg baba kutyusainkat! 🙂     Kontakt : www.ebarvahaz.hu www.hundewaisenhaus.de email: info@ebarvahaz.hu https://www.facebook.com/ebarvahaz Tel:+36-20-2872288 06-20/314-1003 06-20/234-7488

Details

Béni gazdis!

Béni gazdis!!! Meglátogattuk és szuperül van!! 🙂 Köszönjük a gazdiknak,hogy őt választották!!! (A képen gondozónk kislányával, aki szintén ott volt a látogatáson.)

Details

Gyertek el most szombaton egy fantasztikus FalkaStrandra!

Balatonfűzfőn most szombaton kerül megrendezésre a FalkaStrand rendezvény, melyen lesz kutya vízbe ugró verseny, kutya szépségverseny és még megannyi csodás program kétlábúaknak és négylábúaknak egyaránt! Gyertek el ti is, hozzátok családjaitokat is! Mi ott leszünk! VÁRUNK Benneteket szeretettel! Vízi kutyás versenyek, egész napos strandolás, vízparti piknikelés Balatonfűzfőn, a Föveny Strandon. – DOGdiving – JULIUS-K9 KUPA…

Details

Október 1. HDR! Mi ott leszünk! És te? :-)

Október 1-én kerül megrendezésre egy fantasztikus verseny, melynek nevezési díjával bennünket is támogattok! Gyere el te is és éld át ezt a csodálatos élményt! bemutatkozik a HDR: HDR egy extrém akadálypályás futóverseny, amelyet a kutyáddal együtt teljesíthetsz. Itt nem csak az idővel harcolsz, hanem versenyezni fogsz a cseppet sem könnyű akadályokkal, a sárral, a vízzel, a néha…

Details

Mia gazdiktól kaptuk…

„Mia lassan 2 hete van nálunk. Egyre jobban érzi magát, a kezdeti feszültsége felszabadult. Elkezdett játszani, rohangálni a kertben. Ha tehetjük, naponta többször is elvisszük sétálni, aminek nagyon örül ő is és mi is. Már kétszer voltunk a környéken kirándulni, ahova Mia legnagyobb örömére autóval mentünk. Kutyuskánk nagyon a szívünkhöz nőtt, nem bántuk meg, hogy…

Details

Fotózás volt nálunk!

Szombaton nagy esemény volt nálunk – a HOPE Online fotósa, Kiss Krisztina járt itt és lefotózta ÖSSZES gazdikereső kutyusunkat. Hamarosan jövünk gyönyörűséges fotókkal gyönyörű kutyáinkról , de addig is egy kis előzetes!

Gondolkodni való, újdonsült menhelyes gazdiknak!

…..annyira szép és igaz, hogy lefordítom Nektek : gondolkodnivaló újdonsült menhelyes-gazdiknak : „épphogy megérkeztem Hozzád ….. …..nem érzem még itt jól magam , hisz minden olyan idegen . Ne légy velem türelmetlen, ha nem fogadom el mindjárt a kosárkámat, hiszen tegnap még szalmán aludtam . Ne ijedj meg, ha behabzsolom az ételt, hisz tegnap még…

Details

Az öreg eb nem mindig öregebb!

Krinolin a cuki tacsi keverékünk már 8 éves, de úgy harapja a labdát, mint fiatalabb társai! Sőt….! A videón megtudjátok nézni Krinolin korát meghazudtoló játékát Pamelával! Katt a linkre 🙂 https://www.facebook.com/ebarvahaz/?fref=ts    

Details

Bubuka gazdijai írták..

Bubuka nagyon jól érzi magát családjában: „Sziasztok! Ahogy beszéltünk róla, küldünk pár képet Buburól. Nagyon sokat fejlődött a pár nap alatt. Szépen őrzi a házat, elkergeti a macskákat, és még játszani is megjött a kedve. (A képen látható játékot imádja kergetni) Nagyon imádjuk, nagyon jó kutya, a simogatást továbbra sem tudja megunni. Nagyon hálásak vagyunk…

Details