Egy kis extra kutyavacsi…
Egy állatbarátnak köszönhetően, akitől jó sok husis csirkecsontot és nyesedéket kaptunk, az elmúlt hétvégén a szokásos táp és konzerv vacsi kicsit fel lett turbózva! Köszönjük Szilvi!
Egy állatbarátnak köszönhetően, akitől jó sok husis csirkecsontot és nyesedéket kaptunk, az elmúlt hétvégén a szokásos táp és konzerv vacsi kicsit fel lett turbózva! Köszönjük Szilvi!
Az elmúlt héten ismét néhány nagyon kedves gyermek látogatta, és sétáltatta meg kutyusainkat, akik a helyi lovastáborban vettek részt, de szakítottak időt kutyusaink megszeretgetésére is, amit külön köszönünk kutyusaink nevében is, hiszen a gyermekek közelsége és szeretete nagyon sokat jelent számukra! Szívből köszönjük nektek!
DetailsMontyt 10-én hoztuk el a kórházból, felépülése hosszú folyamat lesz. Kérünk mindenkit, szorítson ennek a tündéri kutyusnak, hogy mielőbb meggyógyuljon a csípőműtéte után! Monty felépülését támogatni tudod az alábbi elérhetőségeken: http://adhat.hu/niok/online-donation/179358 vagy az EbÁrvaház közvetlen bankszámlaszámán keresztül – Monty felépülésére jeligével: Bankszámlaszám (Ft): 10700512-68477558-51100005
DetailsKöszönjük szépen, hogy júliusban is támogattatok bennünket a Petissimoval! Kérlek, támogassatok bennünket, hiszen nagyon sok az éhes száj, és tápból sosem elég, hiszen folyton elfogy. Ezen a felületen tudjátok adományotokat eljuttatni hozzánk: https://www.petissimo.hu/kutyaknak/tamogatas/adomany-az-az-eb-arvahaznak.html A kutyatápokkal Cézár pózol a képen 🙂
DetailsHa tudnék,most sírnék…. Elsiratnám a világ kegyetlenségét. De mivel nekem ez nem megy,hát zokogok belülről,s könnyeim lelkemben duzzadnak forrásból érré,majd patakká,s folyóvá duzzadva torkollik hatalmas zuhatagba! Sós-bús könnyeimbe,édes íz vegyül,hisz jó és rossz érzés az,ami lelkemet egyaránt marcangolja most! Segítségkérés érkezett,mely szerint egy ismeretlen,nagytestű kutya,beszaladt egy udvarra,elbújt a bokorba és nem hajlandó kijönni. Bizalomra adott…
DetailsMackó és Kormos kölykeikkel együtt 2016. augusztus 1-én kerültek egyesületünk gondozásába. Jelenleg rehabilitáció alatt állnak,fejlődésükről folyamatosan hírt adunk majd.Most ismerkednek a világgal, velünk és nevelgetik apró kölykeiket. Ha valaki támogatná a 2 kis családot,az az alábbi módokon megteheti!Minden apró segítséget nagyon szépen köszönünk! Átutalás: Bankszámlaszám (Ft): 10700512-68477558-51100005 IBAN : HU48 107005126847755850000005 SWIFT : CIBHHUHB Online…
DetailsAz idei nyári riói olimpia nagy sikerekkel kezdődött a magyarok számára, Szász Emese és Hosszú Katinka az első napon bezsebelte az arany érmet, melynek szívből örülünk és gratulálunk. Most az olimpia kapcsán tekintsünk vissza a kutyákra- mint olimpiai kabalák- hogyan is jelentek meg a múltban. A nyári olimpiák történetében az 1932. évi los angelesi játékokhoz…
DetailsA kis drága Montynk ma átesett a második csípőcsont fejező műtéten. Minden rendben ment a műtét során, jól viselte. 3 napig marad a kórházban, majd ketrecnyugalom következik – de ez már nálunk a menhelyen. Nagyon köszönjük azoknak, akik szorítottak ma Montynak és alig várjuk, hogy felépüljön és újra a régi lehessen. Ha szeretnéd támogatni Monty…
DetailsHétvégén is várjuk kutyasétáltatóinkat sok szeretettel! A héten egy kedves kutyasétáltatónk küldte az alábbi képeket, gyertek és nézzétek meg mennyi kedves-aranyos és gyerekbarát kutya várja nálunk, hogy megsétáltassák és szeretgessék őket! Köszönjük a képeket 🙂
DetailsHenk gazdáig küldtek néhány fényképet, hogy Henk hogyan is éli hétköznapjait. Nagyon köszönjük a képeket! 🙂 További boldog gazdis éveket kívánunk!
DetailsHosszú betegség után Rambó most végleg lehunyta gyönyörű szemeit… Köszönjük a gazdiknak,hogy szerették és gondoskodtak róla, vele voltak a legnehezebb percekben is..Együtt érzünk veletek.. Viszlát nagyfiú..
DetailsRocky a héten gazdisodott, ahol két kutyapajtása lesz majd, és egy nagyon kedves családban élheti életét. Nagyon boldog gazdis éveket kívánunk!
DetailsJerry, pontosan 2 éve költözött el új otthonába még 2 hónapos kicsi kölyökként. Most hírt kaptunk róla!Gyönyörű kutyává cseperedett és nagyon boldog!Köszönjük szépen!!!
DetailsHa valaki esetleg látta ezt a kutyust, 06-20/9663979 telefonszámon lehet a gazdit elérni! ÜLLŐN eltűnt Tánya névre hallgató Kőzép-ázsiai-juhász nagytestű kutya kb. szombat hajnalban! Füle nincs vágva.Nem kell félni tőle a képen ásított!Területén kívül inkább félős!!Chipje van,nevére figyel!!
DetailsA héten Alexandert is meglátogattuk, szuperül van, szép nagy kutyussá cseperedett! Köszönjük a gazdiknak,hogy őt választották!
Blackyt a héten meglátogattuk, jól van, nagyon jól érzi magát a gazdinál… Blackyről kaptunk még néhány képet, mi más is bizonyítja jobban, hogy boldog… Köszönjük a képeket 🙂
DetailsDzsigó március óta lakója EbÁrvaházunknak, nagy reményeket táplálunk irányába, hogy kijöjjön a többi kutyussal. Kezdetben nagyon nehezen alakult, de jó hírünk van, mert úgy néz ki van remény, mégis elfogadja társait. Dzsigó Miával ismerkedik és úgy néz ki, hogy jól kifognak jönni egymással. Kis lépés Dzsigónak, nagy lépés a siker irányában 🙂
DetailsFontos, hogy minden nap többször cseréld kutyád vizét. Mi gondoskodunk naponta többször az EbÁrvaház kutyusainak tiszta vizéről! Te se feledd, hogy kutyád is tiszta vízre vágyik!
Tudtad? 8+1 érdekesség a kutyákról 1. A kutyák hallása sokkal jobb, mint az emberé, különösen a nagy rezgésszámú tartományokban. 2. Egy tanult kutya akár 400 szót is megért. 3. A fülükkel is tudnak kommunikálni, mert a különböző fültartások más-más hangulatot fejeznek ki. 4. A kutya éjjel jobban lát, mint az ember, mert szemének ideghártyájában több a…
DetailsEzt a kis szerkezetet azok fogják igazán értékelni, akiknek kutyája hajlamos az elkóborolásra. Az izraeli cég első modellje személyi nyomkövetésre szolgált, kutyás verzióját a barcelonai MWC-n mutatták be. A Trackimo előnyeit egy gazdinak sem kell túlzottan taglalni. Ha már ti is átéltetek hosszú óráknak tűnő perceket, amíg kutyátokat vártátok vissza, akkor tudjátok, milyen idegölő…
DetailsSzombaton eljött hozzánk Bubuka hasonmása családjával. Szintén menhelyről fogadták örökbe és eljöttek, hogy személyesen is megnézhessék. Bubukával együtt sétáltak, reméljük még lesz közös találkozás!
DetailsSokan nem tudnak örökbe fogadni egy kutyust, de a mi kutyusainkat virtuálisan is örökbe tudjátok fogadni. Legyél te is virtuális gazdi, támogasd otthonról kis kedvencedet- amíg nálunk lakik. Mindenkinek legyen gazdija! Virtuális gazdi információkat bővebben itt találsz: http://ebarvahaz.hu/?page_id=7091
DetailsItt megtalálhatod az összes helyet az országban, ahol nyugodtan élvezheted a kutyáddal a strandolást… Hol lehet kutyát fürdetni? Van olyan terület, ami kifejezetten a kutyák, kutyások számára lett kijelölve, van olyan, ahol megtűrik őket és vannak kifejezetten tiltott helyek is. Összegyűjtöttük az információkat a Magyarországon fellelhető vízpartokról kutyás szemszögből. Kutyabarát strandok és fürdőhelyek Magyarországon 2016-ban…
DetailsA kutyákat lehet jobban szeretni mint az embereket? Vajon te mennyire szereted a kutyád, és hogyan tekintesz rá? Családtag? Barát? Házőrző? Szerinted vannak túlzások? Létezhetnek túlzások, ha az emberekben csalódsz? Ezekre a kérdésekre sokszor keressük a választ… Jöjjön egy cikk arról, hogy egyes esetekben ki hogyan szereti kutyáját, valamint néhányt tény a kutyákról… …
DetailsMiután gazdisodnak kutyusaink, el szoktunk menni időközönként, és személyesen meglátogatjuk őket. Átbeszéljük, mit eszik, jól van-e, és persze mindig jókedvvel jövünk haza, hogy ha látjuk , milyen boldog ex lakónk. A héten Jázmjnt, Joeyt, valamint Scottot látogattuk meg, és természetesen mindent rendben találtunk, szeretet és szép környezet veszi körül a kutyusokat. Scott is boldog:
DetailsAz elmúlt napok időjárása nem volt túl kedvező a nyaralóknak, de jó hír, hogy jön a jó idő újra, így tudnotok kell a jó hírt, hogy újabb kutyás strand nyílt az országban, méghozzá a Balatonon- Balatonfüreden! Vigyétek el nyaralni kedvenceteket is, hiszen neki is jár a nyaralás és az óriási pancsi 🙂 Fonyód és Balatonboglár…
DetailsAz EbÁrvaház lakóit minden időben látogatják sétáltatók, hol kevesebb, hol több sétáltató érkezik hozzánk, de mi mindenkinek nagyon örülünk, hiszen fontos, hogy találkozzanak,sétáljanak, új emberekkel barátkozzanak. Sokszor ezek a találkozások hozzák össze az álomgazdik a kutyusainknak. Alexa gazdijával eljött hétvégén hozzánk és a nagy eső ellenére sem riadt meg a sártól… sétáltattak…
DetailsRengeteg képet kapunk a gazdisodott kutyusaink gazdijaitól, igyekszünk nektek mindig megmutatni, ki hogyan éli hétköznapjait az új családjában. Összegyűjtöttünk néhány kutyust, akiknek készíteni tudtunk előtte-utána albumot… Időnként már sok idő telik el, mire kapunk hírt gazdisodott kutyusainkról, de amit a képeken látunk az boldogsággal tölt el bennünket. Talán néha el is szorul a szívünk, olyan…
Details